Széchenyi 2020 logo

Skystudio

Hangosítás
Színpadtechnika
Rendezvénysátor


Üdvözlöm a Skystudio honlapján!

Számunkra az Ön rendezvénye a legfontosabb, mert a megfelelő technikai háttér legalább olyan fontos, mint maga a színpadi produkció!

Vállalkozásunk fő profilja a rendezvények technikai kiszolgálása.

  • Hangosítás,
  • Fény és látványtechnika,
  • LED fal,
  • Színpad,
  • Színpadfedés,
  • Rendezvénysátor,
  • Lasershow,
  • Egyéb rendezvénytechnikai kiegészítők biztosítása szabadtéri és beltéri rendezvényekre, esküvőkre, koncertekre, fesztiválokra, falunapokra, céges és egyéb rendezvényekre.

Ezen felül foglalkozunk még teljeskörű rendezvényszervezéssel, Önkormányzatok és civil szerveztek részére eszközbeszerzési pályázatokkal kapcsolatos ügyekkel.

Ahogy eddig is, a jövőben is törekszünk ügyfeleink elvárásainak, a kor változásainak maximálisan megfelelni!

A kiemelkedő 2019-es évünk után

álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy globális világválság következik. A pandémiás helyzet legelőször a rendezvényes szektort sújtotta, zárta be. Ennek ellenére sikerült árbevételünket növelni és jelentős beruházásokat végrehajtani.
Pályázati támogatásnak köszönhetően beszerzésre került egy új EVO TRUS 10mx8m színpadfedés, így már kettő egyforma, nagy teherbírású, biztonságos színpadfedéssel rendelkezünk, valamint egy 10mx20mx3m rendezvénysátor, amihez gyári padlózatunk is van.
Új elemként videótechnikai szolgáltatásokat is nyújtunk, illetve rendezvényeinken videófelvételt készítünk, vagy LED falra élő képet adunk több kamerával, helyszíni videókeveréssel és rögzítéssel.

2019 évben beszerzésre került egy új nagy teljesítményű RCF HDL 28a aktív linearray hangrendszer, amivel a nagy létszámú, magas technikai igényű produkciókat is maximálisan ki tudjuk szolgálni. Új Allen&Heath SQ6 keverőinket a legnagyobb zenekarok is elfogadják!

Terveink között szerepel további 200m2 aluszínpad vásárlása, valamint fénytechnikánkat is bővíteni szeretnénk!
Telephelyfejlesztést szeretnénk végrehajtani, amelynek eredményeként 200 négyzetméterrel növelnénk raktárkapacitásunkat.

Minden eszközünk érvényes szakhatósági engedéllyel rendelkezik!

Részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken!
Remélem, hogy Önt is hamarosan ügyfeleink között köszönthetem!

Kapcsolat

Balogh Zsolt (Dj Bazso)


Telefon/Fax

+36 (20) 543 6873

E-mail
Cím

3704 Berente
Esze Tamás utca 21.